Søren Sveistrup – A gesztenyeember (ahmagazin.com)
(kiadvány: A gesztenyeember)

"Søren Sveistrup nevét a The Killing című, A gesztenyeemberhez hasonlóan pszichothriller sorozat, vagy a 2017-es Hóember című horrorfilm kapcsán ismerhetik az olvasók. Noha ezutóbbi nem igazán nyerte el a közönség tetszését és az IMDb-n 5,1-re lett értékelve, a forgatókönyvíró első és eddigi egyetlen regénye zseniálisra sikeredett. Helyet kap benne a skandináv krimikre oly jellemző sötét humor és egy pillanatra sem ereszti el az olvasót. Az első fejezettől kezdve pörögnek az események, a halálesetek közt eltelt időszakok lázas nyomozással és kihallgatásokkal telnek. Fokozatosan tudunk meg egyre többet mind az áldozatokról, mind a szereplőkről, amikor pedig fény derül a gyilkos kilétére, a bomba, ami az elejétől kezdve kattog, elemi erővel robban. Mindemellett pedig folyamatosan aktuális társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, és segítségével egy kis ízelítőt kapunk attól, mi tehet valakit pszichopatává."

A teljes írás elolvasható itt

2019-10-21 16:47:12
Fordította: Bosnyák Gabriella
A gazdagon illusztrált szláv füveskönyv ősi lengyel szokások kincsestára: az apró rituálék és népi gyógymódok megédesítik és örömtelibbé varázsolják a hétköznapokat. A szerzőt...
Fordította: Balogh Szilvia
Merészkedj be az árnyékba, hogy kiléphess a fényre! ,,Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalatti fogja irányítani az életed, és te sorsnak fogod hívni." (Carl Gustav...
Fordította: Divinyi Anna
Lehet teljes az ember, ha nem emlékszik a saját múltjára? A nyolcvanas évek elején a finn Markus Siltanen külhoni tudósítóként családjával Kelet-Berlinbe költözik. Vilját, a lányukat keletnémet...
Ez a könyv nem tartozik a hagyományos memoárok közé, műfaja nem sorolható egyetlen kategóriába: életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv, egyszersmind humanista filozófiába...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ